Az elkülönültség érzésében nincs semmi spirituális. Ez egyszerüen egy túlélési ösztön a test-elménkben, amivel próbáljuk megvédeni magunkat a sérüléstöl, bántástól, és biztonságban érezni magunkat.
Gyakran hallok a spirituális világában a legmélyebb értelemben vett "elkülönülés” valamint a végsö „egység” érzéséröl. Ezen kersztül válaszra találni számomra egyszerüen csak a tudattalan elkerülés egy útja, hogy megpróbáljuk elfogadni és megbírkózni vele. Az elkülönülés érzésében vagy az annak feloldódása utáni örökkévaló egység érzésében nincs semmi spirituális, szent vagy végsö és legmagasabb. Számomra ez baromság. 🤷♀️
És ez a gyermekkori traumaprogramozáson keresztüli szomatikus-érzelmi önelfojtás müködésével kapcsolatos ismeretek, megértés vagy tapasztalat hiányából fakad (és a szüleinkkel fennálló valamilyen mértékben egészségtelen kapcsolatunk miatt).
Amikor gyerekek voltunk, és nem tudtunk megbirkózni azzal, ami köztünk és anyánk/apánk között történik, és nem tudtuk kezelni a bennünk felmerülö érzelmeinket, amiket az a helyzet és kapcsolat kiváltott belölünk, elkezdtünk elkülönülni. A szüleinktöl való elszakadás és elkülönültség érzése fájdalmas és elviselhetetlen volt; bántva éreztük magunkat, és sokat szenvedtünk emiatt. Aminek elviselése túl sok volt az aprócska elme számára... 😳
De a történet itt még nem ér véget; az elkülönültség nem csak egy "dolog" ami történt velünk. Ha a történet/megértésed itt véget ér számodra, az azt jelenti, hogy nem érted teljesen a szomatikus test-elme müködését, mert még nem mentél elég mélyre. (És mellesleg az erödet is másnak adod, ha nem mész mélyebbre.) 😐
Mert amikor a szüleink bántottak minket valamilyen módon, és éreztük azt a félelmet, ami miatt megdermedtünk, befagytunk abban a helyzetben, ez a félelem szó szerint megpróbált leválasztani minket a szüleinktöl, hogy elkülönítve érezzük magunkat, azaz ez által biztonságban. Ha hozzáértö önvizsgálaton keresztül valóban mélyen lehatolunk ennek a félelemnek a gyökeréig, és „lelassítjuk a forgatókönyvet”, és megfigyeljük, mi történik bennünk abban a szituációban, akkor látni fogjuk, hogy A FÉLELMEN KERESZTÜL LEVÁLASZTOTTUK/ELKÜLÖNÍTETTÜK MAGUNKAT, HOGY BIZTONSÁGBAN ÉREZZÜK MAGUNKAT. 💔
Ha rá tudunk hangolódni erre a félelemre, hallhatjuk, mit mond – a biztonságra való programozottságot vagy a rajtuk keresztül futó parancsokat: "Félnem kell, hogy biztonságban érezzem magam." "Éreznem kell ezt a félelmet, hogy elkülönítsem magam (tölük)." "El kell különülnöm (tölük), hogy biztonságban érezzem magam."
És ez az energia és mechanizmus a testünkben, feldolgozható a Kiloby Önvizsgálatokkal (az érzelmi elfojtás önvizsgálataival). A feldolgozás után érezhetjük a vágyott egységet és összekapcsolódottságot és teljességet, amelyet már sokféleképpen kerestünk, beleértve a spirituális felébredést is. (Ez a kifejezés számomra már nem is értelmezhetö.) 🙄
Mert nincs más elkülönültség, csakis az, amely köztünk és szüleink között létrejött. Gyermekként ök jelentették nekünk a világot, így természetesen miután ezt mélyen a testünkbe temettük, ugyanezen az elkülönültségen keresztül tapasztaljuk a világot is.
Nincs „végsö elkülönülés” vagy „végsö egység”. Ez önátverés és elkerülés, amíg vesszük a bátorságot és feldolgozzuk a fájdalmas dolgokat anyánkkal és apánkkal kapcsolatban. Választhatunk, hogy továbbra is keresni akarjuk az egység misztikus megvilágosodás élményét, amely váratlanul elviszi majd az elkülönültség érzését és fájdalmát (rövid távra), VAGY belemegyünk a félelem által teremtett elkülönültség fájdalmába, és feloldjuk azt. ✊
Mi hoztuk létre, és csak mi tudjuk megfordítani...
...hogy aztán kapcsolódottnak, egésznek, teljesnek érezzük magunkat, és szeressük ennek az életnek, a létezésnek a szépségét. 💞
A létezésünkét. 😉
Sok szeretettel,
Szerena
