top of page

Az nem lehet, hogy az idők végezetéig ellenálljunk saját magunk felé, ugye?

Mi az ellenállás?

 

Képzelj el egy kisgyereket, aki nehéz dolgokon megy keresztül és nem tud elmenekülni a körülmények elöl. Ennek eredményeként az, amit érez, elnehezül benne, ezért elkezdi elkerülni és elfojtani amit érez. Mintha nem akarná tapasztalni azt, amin keresztülmegy. És hadd mondjam el, barátom, azóta is cipeljük ezt a nehéz terhet.

 

De az a helyzet az ellenállással kapcsolatban, hogy csak tovább növeli az amúgy is nagy terhelésünket. Ellenállással megtagadjuk magunktól a lehetöséget, hogy fejlödjünk és tanuljunk a tapasztalatainkból. Ahelyett, hogy szembe néznénk a kihívásainkkal, úgy döntünk, hogy megszökünk elölük, remélve, hogy majd varázsütésre eltünnek.

 

Az igazság azonban az, hogy az ellenállás csak meghosszabbítja a szenvedésünket. Egyre inkább ugyanazokba a mintákba és megszokásokba ragaszt bennünket, és megakadályozza, hogy elörelépjünk. Itt az ideje, hogy elengedjük az ellenállást, és elfogadjuk az utunkba kerülö kihívásokat. Csak ha bátran és elszántan nézünk szembe velük, akkor tudunk igazán legyözni és megtalálni az eröt a folytatáshoz.

 

Természetesen nem ébredhetünk csak úgy ki ebböl a mintából. Különben már mindannyian szabadok lennénk, nemde? Az érzelmi elfojtás önvizsgálataival azonban megtanulhatjuk, hogyan kell hozzáértéssel és együttérzöen dolgozni ezzel a tudattalan ellenállással. Megtanulhatjuk azt is, hogyan kell feldolgozni azokat a traumákat és gyerekkori programozásokat, amelyek anno létrehozták az ellenállást. Így a szeretet, a kapcsolódottság, a boldogság, a kreativitás és minden jó dolog spontánabban áramolhat. Minden efféle finomság, amire csak vágyunk…

 

Mert nem tudunk ellenállni saját magunk felé az idök végezetéig, ugye?

 

Még ha akarnánk, akkor sem lehetséges, ugye? 😉

 

Oszd meg velem, mit gondolsz erröl…



Kommentarer


bottom of page